2013. május 02. csütörtök, 11:47
Szamoca, Debrecen
Postagalamb helyett e-mail, bálok helyett diszkó, avagy hogyan is változtak ismerkedési szokásaink a hosszú évek folyamán.
Nagyszüleink korában nem volt annyi szórakozási lehetőség, mint manapság. Fogalmuk sem volt arról, hogy mi az a mobiltelefon vagy internet, mégis jól megvoltak nélkülük. Akkoriban bálokba, különféle mulatságokba, teadélutánokra jártak a fiatalok. Ez annyiban különbözött a mai szórakozóhelyektől, hogy kötött volt az öltözet, a zene, sőt még a beszélgetés témája is szinte csak a kultúra körül foroghatott. Gyakran előfordult, hogy az egyik szülő is jelen volt az ismerkedés alatt. Végül, ha a legény szimpatikusnak találta a leányt, engedélyt kellett kérnie a családfőtől, hogy udvarolhasson szeme fényének.
Bővebben...
2013. március 06. szerda, 12:57
Czeilinger Dorina, Budapest
A napjainkban láttam egy videót info órán egy férfiról, akinek nem voltak végtagjai. A neve Nick Vujicic. A videón egy iskolában tartott "előadást". Az első 20-30 percben elmeséli, milyen vidám történeteket tartogat ő a tarsolyában. Igazándiból már a videó 15-20. percében olyan szintű kisugárzást és magabiztosságot tudhatott magáénak, hogy "elfeledkeztem", elkerülte a figyelmemet az, hogy ő tulajdonképpen lábak és kezek nélkül kénytelen élni.
Bővebben...
2012. augusztus 29. szerda, 13:18
L.Cs., Szeged
Ha egy szóban akarnám meghazudtolni magam, és földhözragadt, halandó gondolkodással csak az objektív tényeken tekeregnének az agytekervényeim, akkor biztos a NEM válaszra voksolnék. Azonban nem csak kenyéren él az ember. Az áram és a levegő is létezik, pedig nem látjuk. Mégis mennyire fontosak... Nincs igazam?
Bővebben...
2012. június 11. hétfő, 19:01
Inci, Budapest
Az élet mindenkinek mást jelent. Mint ahogy nincs egyértelmú megfogalmazás a szerelemre, úgy nincs az életre sem. Valaki megbecsüli, valaki elpazarolja, valaki vigyáz rá, más pedig véget vet neki.
Mi viszi rá az embereket az öngyilkosságra? 2 típus létezik: A lelki gondokkal küzdő és az elmezavaros.
Bővebben...
2012. február 20. hétfő, 18:52
Csenge, Budapest
Manapság az utcákon sétálva barátnők sereglete mosolyog egymásra. Még a semmin is nevetnek... Senki se érti őket, mégis, mintha már megszokott lenne ez a mai világban. Pedig feltehetnénk azt a kérdést, hogy miért? Miért tűnnek mindig olyan boldognak? Miért nevetnek mindenen, és főként, miért nevetnek az életen?! A válasz egyszerű...
Bővebben...
2011. december 30. péntek, 06:03
kiko, Nyíregyháza
Az ORTT 1999 óta folyamatosan méri a műsor-előzetesekben fellelhető ártalmas elemeket. Az eltelt közel egy évtizedben az előzetesekben mért „erőszakarány” 45 százalék volt.
Napjainkban már teljes műsoroknál ez meghaladhatja a 60 százalékot is.
A tévé, a mozi ráadásul sokkal több ingert sugároz felénk adott idő alatt, mint bármi más.
A kapott tájékosztatást készen, vizuálisan kapjuk, a technológia fejlődésével sokkal gyorsabban fogjuk fel az eseményeket, a többi információ áradattal, morális pánikokkal pedig jobban tudunk azonosulni a szereplőkkel.
Bővebben...
2011. június 06. hétfő, 21:41
Ruborka, Csány
A napokban töltöttem be a 14. életévemet. Pár héttel ezelőtt a barátaim gyanús viselkedésére lettem figyelmes. Mikor közéjük álltam vagy ültem, hirtelen a beszélgetés félbeszakadt. Gondoltam magamban: biztosan valami pletyka, amiről nem kéne tudom, mert csak felhúznám magam rajta és jót akarnak nekem. Azonban egyre gyanúsabb lett az egész helyzet. A barátnőm sokat beszélgetett a családommal és a másik településen élő barátaimmal is. Bele is gondoltam, hogy kitaláltak valami meglepetést, de erre azért nem számítottam.
Bővebben...
2011. március 11. péntek, 16:42
Mentor Magazin
Ha távolról ránézünk jó öreg oktatásügyünkre, első pillantásra ma már nem tudástól szomjas diákok serege és az ismereteiket, a tapasztalataikat hőn átadni vágyó tanárok tömege az, amin megakad a szemünk, hanem a jogaikat mindenáron érvényesítő diákokon és a diákjogok pergőtüzében vergődő tanárokon. Visszhangtalan a pedagógusok elkeseredett figyelmeztetése: „Fiatalok, nem csak jogaitok, hanem kötelességeitek is vannak!”
Bővebben...
|
2013. április 23. kedd, 19:12
Tóth Alexandra, Budapest
Úgy gondolom, mindenkinek lehet véleménye. Viszont, létezik egy mondás miszerint: a vélemény olyan, mint a segglyuk. Mindenkinek van, de senkit nem érdekel. Nyilván, mindenki életében van olyan személy, akinek a véleménye fontos. Akad olyan ember, aki szentiratnak tekinti őket. Nos, engem rengeteg ember vesz körbe. Íróként, művészként nem érdekel mindenegyes ember véleménye, csak pár fontosabb személyé. Ám, családom ezt a nézetem elítéli. Számtalan családi összejövetelről számolhatnék be, ahol ezt szóvá tették.
Bővebben...
2012. október 24. szerda, 16:35
Hikari, Barcs
Úgy érzem, eljött az a pont, ahol le kell írnom a véleményem a mai lányokról és fiúkról. És kíváncsi lennék a ti véleményetekre is. Nos, a legjobb az, ha a fiúkkal kezdem, hogy a lányok ne érezzék úgy, mindig velük kezdik a fiúk.
Bővebben...
2012. augusztus 18. szombat, 08:34
xy, Budapest
Az emberi érzelmi világ a legérthetetlenebb dolog, amivel valaha is találkozhattunk. Azokat bántjuk, akiket a legjobban szeretünk, és olyanokat taszítunk el magunk mellől, akik a legfontosabbaknak bizonyulnak életünkben. Család, barátok.
Bővebben...
2012. április 22. vasárnap, 14:50
Dino, Budapest
Minden bizonnyal sokakban felmerült a kérdés: „Vajon az iskolában a tanároknak joguk van- e beleszólni a diákok külsejébe? És ha igen; tehetnek-e valamit ellene?
Rengeteg diák van, aki kicsit kitűnik az osztályából. Némelyik egy-egy piercinggel, valaki a festett hajával, vagy épp az öltözködése miatt. Miért baj az, ha valaki másképp néz ki, mint egy-egy diáktársa? Hiszen nincs abban semmi rossz, ha kitűnünk egy kicsit a tömegből, ha így érezzük magunkat jól.
Bővebben...
2011. december 31. szombat, 06:58
K. Csaba, Miskolc
A világ gyermekei
Bővebben...
2011. december 05. hétfő, 11:26
Catchcamatian
Egyenruha
Bővebben...
2011. március 11. péntek, 19:33
Mentor Magazin
Az ember, ha unatkozik, általában bekapcsolja a televíziót és nézi órákon keresztül. Az otthon töltött idő nagy részét a képernyő előtt töltjük, hiszen hozzáférhető, olcsó, kényelmes és szórakoztató. Televíziót mindenki néz, nem is keveset, nem kétséges hogy befolyással lehet gondolkodásunkra, értékrendünkre és a világról alkotott képünkre, hiszen rengeteg információt kapunk a televíziótól, mely közérthető és szemléletes. Képes a szemünk elé varázsolni távoli tájakat, eseményeket, akár megtörténésük pillanatában, és képes kitalált történeteket illusztrálni, és élethűen bemutatni. Képes elhitetni velünk nem létező dolgokat, képes kiragadni minket a valóságból és néhány percre vagy órára elfeledtetni velünk a problémákat, nehézségeket.
Bővebben...
2011. január 19. szerda, 22:03
Dino, Budapest
A 2011. január 15-én történt események felrázták szinte egész Magyarországot. Részvétem az elhunyt lányok családjának, barátainak, ismerőseinek...
Három fiatal lány halt meg a West Balkán szórakozóhelyen, a Noise Night Life néven futó bulin. Borzasztó belegondolni, hogy ezek a fiatalok úgy keltek fel, hogy este elmennek partizni egy jót a barátaikkal… és bele se gondoltak, hogy talán ez lesz az utolsó estéjük…
Bővebben...
|