Feneketlen tó vagyok víz nélkül,
törött hajkefe, mi csupán parókát fésül.
Apró kis porszem, mit repít a szél,
éles pengén vörös vér.
Hat másik toll mellett tompa ceruza,
fáradtság, nyugalom tágas otthona.
Műanyag flakon összetaposva,
nagyapám hetvenéves szerszámos ládája.
Lyukas esernyő vagyok zivatarban,
üres tűzőgép a hivatalban.
Szemüveg vagyok a jól látónak,
s kizárt, hogy szereplője legyek bármilyen álomnak.
Ötödik húr vagyok elektromos gitáron,
falevél, mi végigvándorol az egész országon.
Gyenge láncszem, mely kiesett régen,
s a földbe tapossuk erősen, mélyen.
Parányi csavar vagyok egy szekrényben,
– össze kéne pakolni az enyémben… –
Tolltartómban vagyok kifolyt tinta,
s a tíz éve nem használt hinta.
Szerző: Lajkó Bianka