üres szobában míg rád gondolok,
egy néma perc ami éveknek tűnik,
ez idő alatt rólad álmodozok,
de az álom szerte is foszlik,
vele együtt minden megszűnik,
az érzés belém mar s nem enged el így,
kételyek közt hagyva élem az életem,
nem tudhatom mit hoz a sors,
merre visz az út amin ballagok,
egy részem már sosem lesz egészben,
sokat szenvedtem s még szenvedek miatta,
hiszen hagyta had sodorjon az áramlat,
mint partra vetett hal levegő után kapkodtam,
senki sem segített rajtam,
hagytak szenvedni csakis miatta,
bolond voltam most már belátom,
szerelmes lettem belé sajnos,
nem kellett volna már látom,
mégis annyira vonzott magához,
csapdába csalt a galád,
s így lettem prédája már,
elvarázsolt, megbabonázott,
nem szegültem ellen neki oh,
pedig ha tudtam volna mi vár rám,
máshogy cselekszem, de ott áll,
s csak néz szemei csillognak,
pillantásom rászegeztem újra,
nem tudtam betelni vele,
rám villantotta mosolyát
ott abban a pillanatban volt végem,
ezeket a képsorokat játszom le
magam előtt újra és újra egyre,
s egy pillanatra megállok vele,
már könnyeim hullanak szerte,
egy szakadt ázott pergamenre.
Írta: Vicush