Egyszer volt, hol nem volt,
nem olyan rég tamtam szólt.
Dübörgése harcra hívott,
melyet két nagy sereg vívott.
Miért volt e nagy csata?
Mert Vörös vezér csöpp agya
rákattant egy rögeszmére,
szemet vetett szomszéd rétre.
– „Ott a fű friss, harmatos,
a fehérnép oly csábos.
Az itteniek morcosak,
nézze őket, aki vak!”
Felöltötte harci pajzsát,
elővette jobbik kardját.
Csak modorát nem találta,
de azt nem is igen bánta.
Savat hörgő indulattal
megindult a roppant haddal.
A szomszéd nép neszét vette,
mire készül Vörös beste.
Hírnök szaladt ide-oda,
sereglett a sok katona.
Bátorsággal, büszkeséggel
dacoltak a szörnyű vésszel.
A vezér szólt: – „Kicsi a bors,
s néha kegyetlen a sors,
de én mondom, a vezér,
egy fekete száz annyit ér,
mint akárhány vörös ördög,
legyen hát belőlük dög!”
Szörnyű balhé lesz itt rögtön!
A két sereg lám, már itt jön.
Nagy szél támadt, felhő dagadt,
csúf hasából eső fakadt.
Rászakadt a két seregre,
lett belőlük ázott ürge.
Azaz, inkább ázott hangya,
kiknek nem volt túl jó napja.
Mentette a pőre bőrét,
hátrahagyva néhány őrét,
Vörös vezér, s nem feledte
nem elég a harci kedve.
A kulcsszó itt, kérem szépen,
nagy betűkkel ide vésem:
IDŐJÁRÁSJELENTÉS!!!
Nagyon fontos, nem kérdés.
Elmaradt a hangyacsata,
átcsúsztatták jövő nyárra.
Írta: Tóth Szonja Kiara