40 nap egy sötét barlangban

Egy új kutatás azt vizsgálta, hogy milyen hatásai lennének annak, ha valaki 40 napot tölt egy sötét barlangban. A kísérletben 15 vevő vett részt és érdekes dolgok derültek ki a kijelölt napok elteltével.

A bátor vállalkozó szellemű személyek 40 napig teljesen elszakadtak a külvilágtól. Köztük majdnem fele-fele arányban szerepeltek mind nők, mind férfiak és a franciaországi Lombrives-barlang képezte a kísérlet színterét.

A 40 nap során a csoport nem érintkezett a napfénnyel, a világ eseményeiről és a családjukról, ismerőseikről semmi hírt nem kaptak, és az idő múlása is követhetetlen volt, hiszen órát sem vittek magukkal. Érdekes módon a résztvevők viszont képesek voltak a napok múlását mérni a saját biológiai időérzékük és az alvási szokásaik alapján.

A kísérlet célja az volt, hogy megvizsgálják mennyire tudnak hatékonyan adaptálódni a megváltozott körülményekhez, amelynek eredményei hasznosak lehetnek akár a jelenlegi járvány hatásaival szemben is. Bár a csoport tagjai szemmel láthatóan is fáradtak voltak a kísérlet végén, némelyikük még örömmel maradt volna, hogy betudják fejezni azokat a megkezdett közös projekteket, amelyeket az ott töltött idő alatt kezdtek el. A remények szerint az így kinyert adatok hasznosak lesznek és megérte a befektetett pénzösszeget.