Pfizer tabletta a koronavírus ellen

A tervek szerint elképzelhető, hogy akár már ebben az évben forgalomba fog kerülni a Pfizer által előállított tabletta, amely ilyen módon is képes lesz védelmet biztosítani a koronavírussal szemben.

A gyógyszercég azon a véleményen van, hogy ez a speciális orvosság hatékony lesz a különböző COVID mutációkkal szemben is. Az amerikai cégnek Albert Bourla az első számú vezetője, aki azt nyilatkozta, hogy a tesztelések megfelelően haladnak és jók az eredmények. A vezérigazgató azt is hozzátette, hogy ez a készítmény áttörést jelentene a piacra kerülése által és működőképes lehet a különböző vírusvariánsokkal szemben is.

A Pfizer által létrehozott tablettát a hagyományos gyógyszerekhez hasonlóan szájon keresztül kell bevenni, de a cég azon van, hogy ez intravénás változatban is elérhető legyen majd. Természetesen elsősorban a tabletta megalkotásán van a fő fókusz, hiszen az otthoni használatra is alkalmas lesz.

Ahhoz viszont, hogy ez piacra kerüljön, sok teszten kell sikeresen teljesítenie a készítmények és több önkéntesen is vizsgálják már a hatásait. Ami leginkább érdekli a kutatókat ezzel kapcsolatban az, hogy milyen mellékhatásokat okozhat a pirula és miként érzik magukat az adott személyek, akik részesülnek belőle.