Galléros póló a sportos elegancia jegyében

Galléros póló

Vannak szubkultúrák, ahol a galléros póló már egyfajta védjegy. Egyszerre képvisel egyfajta elit eleganciát, és mégis vagány megjelenést. Mivel a gazdagabb körök sportkultúrájából ered felfedezése és elterjedését is ezekből eredeztetheti a világ, így akár tudatában vagyunk a galléros póló történetének, akár nem, mégis érzékeljük a felsőbbrendűséget, amit hivatott képviselni.

A golfban, krikettben, teniszben is védjegy a galléros póló, és akik ezek miatt hozzászoktak viseléséhez, azoknak már nemcsak sportruházat, hanem hétköznapi viselet is. Valamint azoknak is, akik részei az ilyen köröknek, és elterjedt ez a divat közöttük.

Ma már a galléros pólók nem az elérhetetlen divat képviselői. Igaz, vannak luxus márkák, melyek kicsit kisajátították ezt a típust, mint például a Ralph Lauren, ahol a márka védjegyének is tekinthetjük ezt a felsőt. Mégis, már a turkálókban is található Ralph Lauren galléros pólója is, így ma már nehéz fenntartani a luxust egy privilegizált kör kizárólagos jogaként, a luxus tudat már hozzáférhető bárkinek az ilyen ruhadarabok birtoklása által.

A ruhaipar ezt ismerte fel, és mára már elérhetővé tette minden márka a maga nemében a galléros pólókat. Így a polougynok.hu oldalán is elérhetőek ezek az elit tudatot képviselő felsők, többféle kiszerelésben, márkákban és szabásban. Érdemes körülnézni az oldalon és élni a kedvezményes árakkal, melyek által rengeteget spórolhatunk meg hétköznapi viseleteink árából.