Valósághű versenyek: Valósághű versenyzés a száguldás szerelmeseinek.

Hajt a vágy? A sebesség utáni vágy? Olykor legszívesebben mindannyian padlóig nyomnánk a gázt, de a biztonsági előírások miatt, illetve, mert egy gyereküléssel felszerelt Nissan Qashqait vezetünk, betartjuk a szabályokat – legalábbis a való világban. Szerencsére azonban számos száguldós-versenyautós játék között válogathatunk, amelyekkel kielégíthetjük sebesség utáni vágyunkat.

Szemmosó folyadék az elsősegély csomagba

A szabályzatok által meghatározott elsősegély csomagokban bár megtaláljuk azokat a termékeket, melyek egy vérző seb ellátásához szükségesek, azaz kötszereket, fertőtlenítőszereket, ollót, sebtapaszt stb, de amikor ezeket a csomagokat összeállították nem gondoltak sem az égési sérültekre, sem pedig azokra, akiknek a szemét érte valamilyen sérülés.

MagicPlan: Mérd le szobáidat AR-rel

„Felhasználóink egy kisebb városnyi helyiséget olvasnak be naponta” – mondja Andreas Böhm, a Sensopia vezérigazgatója a magicplan alkalmazással napi szinten készített többezernyi alaprajzra gondolva. Mindennap több százezer négyzetméternyi területet olvasnak be lakástulajdonosok és vállalkozók, de gyorsasága és pontossága miatt a magicplant ingatlanügynökök, építészek, lakberendezők és értékbecslők is használják, sőt tűzoltók is igénybe veszik a helyszínek…

Hogyan segítsünk a szemsérüléseken?

A közúti balesetek esetén többnyire a haláltól, a törésektől, ájulástól, azaz borzalmas, valóban előforduló tragikus és félelmetes dolgoktól tartunk, pedig sok esetben „csak” kisebb sérülések történnek. Ezekből is adódhatnak veszélyes helyzetek, vagy szélsőséges esetben visszafordíthatatlan egészségkárosodások, pedig ezek orvosolhatók lennének, ha mindenki betartaná a KRESZ-t. és egy jól felszerelt elsősegély csomag lenne a kocsijában.

Miért vállaljak diákmunkát?

A diákmunka vállalás kérdése felvethet dilemmákat. Emlékszem, hogy bennem többször is felvetett olyan kérdéseket, mint például, hogy: megéri –e pénzt keresnem, ha elhanyagolom a tanulást emiatt? Hiszen a tanulmányok olyanok, mint amikor valaki magot vet a földbe, vagy, mint amikor nyitunk a gyerekünknek egy lakáskasszát… az elején csak azt látjuk, hogy egy csomó pénzt össze…

A csaták, a lövöldözés és a tudományos fantasztikum

A csaták, a lövöldözés és a tudományos fantasztikus világ keveredése nagyon is hozzánőtt az Xbox világához, szakértők szerint ugyanis az észak-amerikai fiatalság kiszolgálására az ilyen típusú játékok (valamint a sport imitációk) a legmegfelelőbbek.

A nyak vonzó ereje

El lehet mondani, hogy nekünk, nőknek nagyon fontos, hogy a megjelenésünk vonzó, és természetes legyen. Éppen ezért mindent megteszünk azért, hogy el is érjük ezt. Vannak olyan nők, akiknek nem számít, hogy mennyire fájdalmasan érik el a szép külsőt, csak az, hogy elérjék.

Kiegészítő faipari berendezések

Mára már nagyon sok kisebb, munkát-könnyítő gépek jelentek meg a piacon. Ilyennek mondható egy csomagológép, enyvfelhordó gép, előtoló berendezés, vagy akár egy brikettáló gép.

Milyen bélyegzőt válasszunk?

A cégbélyegzőknek két fajtája van. Vannak a körbélyegzők, amiken állami szervek esetén az ország címere van feltüntetve, magáncégeknél a cég emblémája van középen, körülötte a cég nevével és a címével van ellátva. A másik fajta a hosszú bélyegző, ami jogszabályban előírt adatokat tartalmazza.

Csapdába esve

üres szobában míg rád gondolok, egy néma perc ami éveknek tűnik, ez idő alatt rólad álmodozok, de az álom szerte is foszlik, vele együtt minden megszűnik, az érzés belém mar s nem enged el így, kételyek közt hagyva élem az életem, nem tudhatom mit hoz a sors, merre visz az út amin ballagok,